Ginzeng tinktúra varikozusokhoz

Propolisz tinktúrája a visszér ellen, 2 thoughts on “Ginzeng tinktúra varikozusokhoz”

Kellemes illatú, sárgásbarna színű, ragadós anyag, melyet nemcsak a méhek használnak fel előszeretettel, hanem gyógyászati szempontból is igen értékes. A méhszurok a kaptárak nyílásainak tömítésére, illetve ragasztára szolgál. Kiváló fertőtlenítő és konzerváló anyag, ezért fontos szerepe van a méhcsalád fertőzések elleni védelmében, a kaptárhigiéné fenntartásában. A méhek felhasználják a lépsejtek építésénél is, de a kaptárba bejutott betolakodókat is ezzel mumifikálják.

Kapcsolat Tudástár — Propolisz A propolisz a méz mellett a méhek legfontosabb terméke. Jellegzetes illatú, a hőmérséklettől függően szilárd, vagy nyúlós, ragacsos anyag. A dolgozó méhek a kaptár védelmére, rések, repedések kitöltésére használják. Az eddigi tapasztalatok szerint mintegy 20 féle propolisz tinktúrája a visszér ellen termel olyan anyagokat, melyek alapanyagául szolgálnak a propolisznak.

Közéjük tartoznak a tűlevelűek, a fenyőfélék, a fűz, de még a szilvafa is, de főként a nyárfafélék rügyeinek végén kiváló gyantából és egyéb, a kérgek és a levelek felületén felhalmozódó nedvekből származik, melyet a méhek fertőtlenítő, ragasztó és tártósító céllal is használnak. Begyűjtött alapanyagait a méhek viasszal és a saját emésztőnedveikkel keverik össze, így alakul ki a propolisz, melyet a szaknyelvben ritkábban méhszurokként is említenek. Alapanyagainak gyűjtése egész évben történik.

Legtöbbször alkoholos kivonata kerül forgalomba, de egyre több méhésznél találkozhatunk propoliszos mézzel, a drogériákban propoliszos krémeket, kenőcsöket, tablettákat vásárolhatunk.

A propoliszos termékek legfőbb tulajdonsága, hogy a szervezet immunrendszerét erősítik, szükség esetén kiegészítik azt, vagy egyes funkcióknál helyettesítik. A propolisz összetétele Színe változó, leginkább világosbarna és zöldessárga árnyalata gyakori, de sötétebb barnássárga színben is előfordul. Brazíliában a méhek által termelt természetes propoliszt annak naftokinon-epoxid tartalma piros színűvé teszi. Ebből már kitűnhet, hogy összetétele az egyes területekre jellemző, különböző növényvilágnak köszönhetően régiónként eltérő.

Olvadáspontja pillanatnyi összetételétől függően 70 és °C közé tehető. Legjelentősebb hatóanyagai az illóolajok, flavonoidok, ásványi anyagok.

A propolisz összetevőjeként eddig körülbelül vegyületet azonosítottak, többek között vitaminokat B1, B2, B6, C, Ea már említett ásványi anyagokat kálium, nátrium, magnézium, mangán, kén, foszfor, szilíciumnyomelemeket vas, cink, réz, kobalt, molibdén enzimeket, aminosavakat, kalkonokat visszér karika flavonoidokat betulin, beutlinol, izovanilin.

propolisz tinktúrája a visszér ellen

Tartalmaz még terpént, kalkonokat és ferulsavat is. Utóbbinak köszönhető a propolisz baktériumölő hatása. A propolisz hatása Gyógyászati hatását az es években kezdték részletesebben vizsgálni. Rendkívül jó fájdalom és gyulladáscsökkentő hatású, erős antioxidáns. A kokainnál háromszor, a novokainnál ötször jobb fájdalomcsillapító, mikróba pusztító hatását fel lehet használni fertőzések, gyulladások kezelésénél.

A legjobb, mellékhatásoktól mentes természetes antibiotikum. A flavonoidák — mint a benne túlsúlyban lévő elemek — eddigi ismereteink alapján több mint 40 féle gyógyhatással rendelkeznek. Fontos a vizelethajtó, az epekiválasztást serkentő, az ösztrogén-szintre és a belső-elválasztású húzódó fájdalom a láb visszeres csecsemő- pajzs- hasnyál- mellékvese működésére gyakorolt pozitív hatásuk.

Ezen felül baktérium- vírus- parazita- és alvadásellenes hatásuk is számottevő.

Propolisz: a házi csodaszer

A propolisz igen jó eredménnyel alkalmazható baktériumok okozta fertőzéseknél, krónikus betegségek gyógyításánál, légúti fertőzések, nátha, garat- mandula- és középfülgyulladásnál, tüdőgyulladásnál, asztmánál, gyomor- és nyombélfekélynél, vastagbélgyulladásnál, az epe- a vesék- a húgyutak gyulladásos panaszainál, továbbá májgyulladás, prosztatagyulladás és szívizomgyulladás esetén.

A propolisz görcsoldó és vizelethajtó, helyi érzéstelenítő hatása pedig támogatja a szervezet gyors gyógyulását. A hajszálér-rendszerre kifejtett hatása miatt a igen eredményesen alkalmazható törés, zúzódás, lábszárfekély, felfekvés okozta sebek kezelésére, visszérgyulladás esetén, mélyvénás trombózis okozta fájdalmak kezelésére, csontszövet, porcszövet regenerálására. Értágító hatása miatt igen jó eredménnyel alkalmazható izületi fájdalmak, gyulladásos folyamatok enyhítésére, reumás- izületi gyulladások kezelésére, kar, váll, hát, gerinctáji fájdalmak enyhítésére, lumbágó, lábfájdalom csökkentésére.

PROPOLISZ: egy természetes antibiotikum, melyet érdemes megismerni

Egyidejűleg növeli az erek rugalmasságát. Kezelésre az izmok vérellátása nő, csökken a fáradékonyság, az izomláz. Nyugtató hatású, idegi eredetű vagy klimax fejfájás, fülzúgás, egyensúlyzavarok, idegkimerülés és álmatlanság esetén is hatásos.

Szabó Gyuri bácsi (füvesember) Aranyér, visszér, női-, és pajzsmirigy betegségek

A propoliszt nőgyógyászok is ajánlják menstruációs görcsök és hüvelyi fertőzések megszüntetésére. Fogfájás, fogínygyulladás esetén is kiváló hatású, valamint segíti a foggyökerek regenerálódását. Különösen feltűnő a szervezetet regeneráló képessége. A propolisz képes olyan baktériumok elpusztítására, amelyek a szintetikus antibiotikumokkal szemben ellenállóvá váltak. Nem alakul ki vele szemben rezisztencia.

Méhészkedés az alapoktól!

Ez kiemelkedően fontos manapság, mikor a lakosság zöme már propolisz tinktúrája a visszér ellen kiskorától kezdve ezeket a szintetikus szereket kapja és fogyasztja betegség esetén.

A propolisz egyik fontos előnye, hogy a szervezet nem tud testépítők és visszerek. Negatív hatása tartós fogyasztás esetén sincsen; gyógyszerekkel való káros kölcsönhatása nem ismert, ugyanakkor fokozhatja bizonyos gyógyszerek hatékonyságát. A propolisz használata A propolisz első használata előtt mindenképpen fontos allergiapróbát végezni.

Propolisz tinktúrája a visszér ellen a propoliszt napon keresztül, naponta egyszer a bőrre pl. A virágporra, pollenekre allergiások kifejezetten érzékenyek lehetnek a propoliszra is.

Számukra alkalmazása nem ajánlott.

propolisz tinktúrája a visszér ellen

Ugyanakkor egyre több kutatási eredmény számol be arról, hogy a propolisz allergiaellenes hatású. A propolisz fogyasztása általában kúraszerűen javasolt, használatával növelhetjük szervezetünk ellenálló képességét. A legismertebb felhasználási formája a propolisz tinktúra, amely a propolisz tömény, alkoholos oldata. Ez bár kereskedelmi forgalomban nem igazán elérhető, a szükséges alapanyagok alkohol, nyers propolisz megvásárlását követően otthon egyszerűen elkészíthető.

Készítése során annyi tiszta alkoholt öntsünk a feldarabolt, üvegbe helyezett propoliszra, hogy azt teljesen ellepje, majd zárjuk le az edényt. Ezután a propoliszt naponta felrázva hagyjuk oldódni az alkoholban egy-két hétig.

Az oldat akkor van készen, ha annak alján a propolisz kivilágosodott, a folyadék színe pedig barnássá vált. A készítés és a tárolás során ajánlott sötét üveg használata. Leszűrés után az elkészült tinktúra szobahőmérsékleten tárolható, és minimum egy évig felhasználható egyes források szerint 2 évig is eltartható.

A magas alkoholtartalom a propolisszal együtt kellemetlen ízt propolisz tinktúrája a visszér ellen az oldatnak, amely így leginkább csak hígítva vagy italba pl. A gyermekek sokszor még így sem eszik meg. A tinktúra ugyan ma már egyre több méhésznél megvásárolható, a tiszta alkohol korlátozott elérhetősége és magas ára a vásárlók árérzékenységét is figyelembe véve azonban csökkenti az előállítási kedvet.

A bioboltokban vagy a gyógyszertárakban a gyógyszeriparban készülő propolisz cseppet is vásárolhatunk, azonban a tinktúrához képest ebben kisebb arányban van jelen a propolisz. Míg a méhészek általában annyi propoliszt oldanak fel az alkoholban, amennyinél többet a hordozó anyag alkohol már nem képes feloldani, addig a kereskedelemben kapható, propolisz cseppek propoliszt csak korlátozottan tartalmaznak.

Amennyiben nem ismerünk propolisz tinktúrát előállító méhészt, a propolisz csepp használata is előnyös lehet egy-egy megfázás esetén, vagy kúraszerűen, megelőzés céljából, viszont arra érdemes figyelni, hogy azonos hatás eléréséhez jóval nagyobb mennyiségben kell alkalmazni, mint a tinktúrát, vagy hosszabb kezelési időre lesz szükség.

A propoliszos cseppek előnye ugyanakkor, hogy azok alapja vélhetően nem tömény alkohol, hanem valamilyen egyéb szerves folyadék. Belsőleg általában hígítás után, vagy kockacukorra csepegtetve, esetleg mézbe keverve fogyasztható.

Mennyiség: Propolisz a méhek ajándéka 10 ml A kaptár kisebb-nagyobb réseinek betapasztásához és belsejének fertőtlenítéséhez a méhek propoliszt használnak. A propoliszt a növények, főleg a fűz és nyár rügyének ragadós váladékából alakítják át. A méhcsalád láthatatlan védelmét képezi a propolisz: egy erős, nagy mennyiségű propoliszt termelő családban gond nélkül elpusztítja a vírusokat és baktériumokat. Magas antioxidáns tartalma van: antibiotikumként működő!

Propoliszos mézet a tinktúra mézbe keverésén túl készíthetünk nyers propolisz mézbe reszelésével, majd ezt követő elkeverésével is. Előbbi természetesen homogénebben eloszlatható, szemben a másik változattal, amiben a propolisz darabos formában található meg. A tinktúra hozzákeverésével készült propoliszos méz propolisz tartalma az oldat jelentős propolisz tartalmából adódóan magas, az így készülő méz alkoholtartalma ugyanakkor nem lesz jelentős.

A propoliszos méz szintén népszerűés elterjedt formája a propoliszos termékeknek, mivel ebben a formában a propolisz és a méz minden előnye egyesül. Ezen túl, kellemes íze miatt akár a gyerekek is könnyen fogyasztják. Alkalmazható kondíciójavítás vagy jobb közérzet elérése céljából. Fogyasztása után fontos, hogy legalább egy óráig ne igyunk, vagy ne együnk, annak érdekében, hogy hatóanyagainak felszívódását minél teljesebbé tegyük.

van kenőcs a varikozmusért?

Cukorbetegeknek az alkoholt és cukrot nem tartalmazó propolisz alapú tablettákat fogyaszthatnak. A tabletták belsőleg alkalmazhatók, elsősorban felnőttek számára ajánlott a propolisz ilyen formában történő fogyasztása. A kiszerelések és a gyártók tekintetében igen széles választék áll ma már a vásárlók rendelkezésére. Külső használatra propoliszos krémeket és kenőcsöket forgalmaznak, amelyek a megszokott kenőcs hordozó anyagba keverve tartalmaznak propoliszt.

propolisz tinktúrája a visszér ellen

Talán a propolisz hajnövekedést serkentő hatása miatt kerültek forgalomba a propoliszos samponok, s a fogínygyulladás kezelésére és megelőzésére fejlesztették ki a propolisz tartalmú fogkrémeket. Ez utóbbi termékek hatásosak a szájüreg és a fogíny fertőtlenítésénél is. Vélhetően nem mondunk újat azzal, hogy ezek a termékek csak olyan minimális arányban tartalmaznak propoliszt, hogy azt az összetevők között fel lehessen tüntetni.

Propoliszos krémek propolisz tinktúrája a visszér ellen kenőcsök az interneten található általános kenőcskészítési leírások alapján otthon is elkészíthetők. A házilag elkészített krémek összetevőit egyéni ízlésünk szerint választhatjuk meg. Ebből adódóan ezek a termékek valószínűsíthetően jóval nagyobb arányban tartalmazhatnak propoliszt. A propolisz tisztító hatással van a bőrre: pattanások és egyéb bőrgyulladások esetében enyhülést hoz.

A propoliszos krémek használhatók nehezen gyógyuló sebek kezelésére, nyálkahártya-és bőrgyulladásokra. Hatékonyan enyhítik a horzsolások, vágások okozta fájdalmat, megakadályozzák a gyulladás kialakulását. Elsőfokúégési sebekre is kiválóak, olyan esetekben is, amikor növényi eredetűés szintetikus gyógyszerek már nem hatnak.

A propolisz kenőcsök felhasználási területe rendkívül sokrétű, előnyösen alkalmazható többek között aranyér kezelésére, begyulladt tüskék eltávolítására, bőrgomba, vagy bőrszarusodás megszüntetésére, égési sebek enyhítésére. Beszámolók alapján hatásos még csípőízület gyulladás, fekélyesedő seb, felrepedezett sarok, gerincoszlopi ízületi merevedés, ízületi gyulladás, ínfeszülés, íngyulladás, ínhüvelygyulladás, izomfájdalom, izomgyulladás kezelésénél.

A krémeken túl léteznek propoliszos balzsamok is.

termelői propolisz

A balzsam könnyen kenhető, pillanatok alatt eltűnik a bőrön, tehát akár indulás előtt is fel lehet kenni az arcra, vagy a ruha alól kilátszódó testrészre is.

A propolisz tinktúra adagolása speciális esetekben Belgyógyászati problémáknál, melyek lázas állapotokat idéznek elő a pácienseknél naponta 3X csepp. A nők átmeneténél klimakteriumnál egy éven keresztül a várt átmenet előtt naponta 1X—10 csepp. Prosztatagyulladásnál naponta 3X—30 csepp. Magas vérnyomásnál hypertonia naponta 1X—30 csepp lefekvés előtt a teljes gyógyulásig. Idősebb korban naponta 2X—30 csepp javasolt.

Vese- és májgyulladásnál minden másnap 2X—40 csepp, 1 dl meleg vízben. Anginánál, katerális anginánál, torokgyulladásnál, meghűlésnél a szövődmények elkerülése céljából naponta 1X—40 csepp 2 dl meleg vízben elfogyasztva.

propolisz tinktúrája a visszér ellen