Visszér súlyokból. Minden, amit tudni érdemes a visszérbetegségről - pozitivemberek.hu
Tartalom
Visszér és sportolás: milyen mozgást válasszunk?
A visszérbetegség, illetve az általa kiváltott panaszok lassan, fokozatosan alakulnak ki. A panaszok megjelenését, későbbi szövődmények kialakulását az orvosi gyógymódok mellett megfelelő életvitellel, sportolással befolyásolni, késleltetni lehet.
A visszeresség kialakulásában kiemelkedő szerepe van a megnövekedett vénás nyomásnak, mely alapján érthető, hogy azok a sportok, melyek nagy fizikai megterhelést okoznak, illetve a vénás nyomást fokozzák, kerülendők visszérbetegségben szenvedőknek. Ilyen sportok a body building, a súlyemelés, az intenzív futás, illetve az állandó ugrálással, megerőltető, kimerítő, súlyokkal végzett tornák. Fontos még megemlíteni, hogy visszérbetegségben szenvedőknek nem ajánlott a meleg környezetben végzett testmozgás, mert ilyenkor a visszerek még jobban visszér súlyokból.
Viszont a visszérbetegeknek nagyon fontos a rendszeres, nem megerőltető testmozgás, a lábszárban lévő izompumpák rendszeres működtetése a visszér súlyokból lévő vér keringetése céljából.
A visszérbetegségben szenvedők számára kiemelkedően jók a vízi sportok. Az úszás négy szempontból is a legjobb választás a visszérbetegségben szenvedőknek. Az úszás a legjobb választás Az első szempont az, hogy az úszás során a hideg víz összehúzza a vénák falában lévő simaizmokat, mely segíti a vénás visszaáramlást.
A másik pozitív hatás, amikor a test vízbe merül az hogy a testre nehezedő víz nyomása kipréseli az alsó végtagban pangó vért, a telt visszerek kiürülnek. Az úszás közben működtetett ritmusos lábmozgás működteti az izompumpát, és a vízszintes testhelyzet miatt kisebb a lábakra nehezedő véroszlop súlya.
A túlsúllyal küzdő visszeres betegek számára csak az úszás ajánlott, mert a vízben nem nehezedik a test súlya az alsó végtagokra, így a vénákra sem.
Bodnár Edina, bőrgyógyász A visszeres panaszok megjelenését, későbbi szövődmények kialakulását nemcsak az orvos által előírt gyógyszerekkel, kompressziós fásli viselésével, különböző sebészi beavatkozásokkal, hanem megfelelő életvitellel is késleltetni lehet. A visszérbetegséga krónikus vénás elégtelenség, és az általa kiváltott panaszok nehézláb érzés, alsó végtagi duzzanat, ödéma, égő fájdalom lassan, fokozatosan alakulnak ki. A betegeknek olyan életmódot ajánlott követniük, amely csökkenti az alsó végtagi pangást. A lábszárban lévő izompumpák rendszeres működtetése nagyon fontos a vénákban lévő vér keringetése céljából. Ez azt jelenti, hogy a nem megterhelő mozgás ajánlatos visszérbetegségben szenvedőknek.
Kerékpárral a visszerek kiürülésének érdekében Az úszás mellett a másik előnyben részesítendő sport a kerékpározás, mely szintén megmozgatja a láb izompumpáit így elősegítve a visszerek kiürülését.
Az úszás és a kerékpározás mellett megemlíthető sport, illetve kikapcsolódás a séta, mely szintén fokozza az izompumpák működését. Mindenki számára otthon is végezhető, nem megerőltető testmozgás a visszértorna, amely egy speciális gyógytorna, az alsó végtagi pangás ellenes gyakorlatok sorozata, mely során fekvő testhelyzetben a bokák, lábak mozgatása, a szív szintje felé emelése segíti a vénák kiürülését.